A zenekar gyökerei a Plágium nevű formációban gyökereznek.
Ennek az elődzenekarnak nincs pontos megalakulási dátuma,
valamikor 1992 nyarán alapította három barát, akik a Gyermekvasútról
ismerték egymást. A tagságot ekkor Nagy Balázs Krisztián,
Pásztor András és Szonda Bálint alkotta.
Ez a formáció '93-ban akusztikus gitárokkal rögzített
négy dalt, 1995-ig pedig fellépett két házibulin. Az akkori
felvételen szereplő számokból ma már egy sem hallható
egészben, csak néhány sor idézi azokat az időket.
Miközben múltak az évek Pásztor András felhagyott
a zenéléssel. A csapat sorsa 1996-ban indult újra fejlődésnek,
amikor Simon Bálint szájharmónikással újra próbálni
kezdtek. Néhány közös zenélés után ő inkább átváltott
a basszusgitárra, közben pedig folyamatosan keresték
a megfelelő dobost. Macher László 1997 nyarán foglalta
el helyét a dobok mögött, és ekkortól váltak igazi zenekarrá.
Ez a már teljes együttes első koncertjét 1998. február
13-án a Józsefvárosi Klubban tartott II. Tojásrántotta
Fesztiválon adta. '98 végén, rövid, de gyümölcsöző együttműködés,
és nagyjából a második koncert után Macher Lászlót -
a közben szimultán Műszaki Hibás - Lendvai Gábor váltotta
fel.
Ekkor még Nap volt a csapat neve, majd néhány rövid
ideig tartó névváltozat után - Fedett Napozó, Másnap
- 1999. július 3. óta a Negyvenkettő elnevezés alatt
működik a zenekar.
Az előbbi felállás 2000. december 8-án adta utolsó
koncertjét, majd egy kissé elhúzódó tagkereséssel és
próbábákkal teli időszak után 2001. december 7-én mutatkozott
be az újabb csapat, melyben két poszton állt be változás.
Szonda Bálint helyett Hámori András (ex-Műszaki Hiba)
gitározott, a basszusgitárt pedig Mátrai József pengette.
Néhány év folyamatos koncertezés után a zenekaroknál
megszokott forgatókönyv szerint szép lassan ismét kicserélődött
a tagság, majd ez a helyzet 2002-re odáig fajult, hogy
egy nyári fesztivál után a csapat aludni tért, de csak
kb. úgy, mint a kék norvég. A tagok ez után részben
felhagytak a zenéléssel, részben pedig más együtteseknél
(Boogie Mamma, Trafik) kerestek vigaszt.
Aztán 2004-ben némi kényszerpihenő után újult erővel
és néhány új taggal ismét elindultak a próbák, és a
két gitár, basszusgitár, dob, ének felállás egy szaxofonnal
is kiegészült.
|